2011. október 26., szerda

Pihenő a wellness hullámhosszán a Szamárkő alatt


Dunántúlon, a Balaton déli partján fekvő város nevét az ősi áldozati hely, a Szamárkő néven ismert magányos sziklacsoportról kapta. A magyar tenger tíz kilométeres partszakasszal ajándékozta meg Zamárdi települést. A fürdőtelep kiépítésével száz éve örvendezteti meg a Balaton szerelmeseit. Legmagasabb pontjáról, a Kőhegyről csodás panoráma tárul a kiránduló szeme elé: szinte az egész Balaton láthatóvá válik. 


A város központjában, a vízparttól pár lépés távolságra elegáns, négycsillagos hotel fogadja a városba érkezőket. Idén júliusban megnyitotta kapuit a város legújabb szállodája, a Hotel Wellamarin**** Leisure & Wellness.
A szél és a víz, az ősi keleti bölcsesség alapjait felhasználva az építés során a környezetbe illeszkedő, nyugalmat és harmóniát árasztó szálláshellyel gazdagodott a település. Az Ég és a Föld törvényszerűségeit figyelembe vevő, az ember és a természet összhangját megteremtő irányzat a belső egyensúly helyreállítását hivatott szolgálni. Alapfeltétele az életerő vagy csí szabad áramlása, az öt energia jelenléte.
A hotelben a szobák kialakításakor és berendezésében megjelenik a fa, tűz, föld, fém a víz elem. A színek alkalmazása erősíti a pozitív energiák jelenlétét, a Feng shui szellemében.

A vendégek Superior- és Deluxe szobatípusok között választhatnak, melyek hangszigeteltek és parkettásak. A mesés Tihanyi-félszigetre néző apartmanok és lakosztályok között megtalálhatók az egy- és a két hálószobával, valamint nappalival rendelkezők is. A Superior-, Deluxe-, Tihanyi apartman és a Panoráma Deluxe lakosztály minden igényt kielégítő pihenőhelyül szolgál.

Céges rendezvények lebonyolítására modern hangtechnikával és eszközökkel felszerelt konferencia- és szekciótermek állnak rendelkezésre. A 12 fő befogadóképességű teremtől a 150 fős konferenciateremig számos lehetőség kínálkozik a rendezvény jellegétől és a résztvevő számától függően.

A mindennapi stressz, a feszültségek oldásának színtere a wellness részleg, melynek ablakából a kertre nyílik kilátás. Minden egy helyen megtalálható, ami a feltöltődéshez, megújuláshoz szükséges.
Szolgáltatásai minden korosztály számára élményt nyújtanak.
A közel száz négyzetméteres élményelemekkel felszerelt belső medencében a gyermekek a részükre kialakított pancsolóban lubickolhatnak. A szervezet ellenálló képességének növelése, az immunrendszer erősítése érdekében különböző típusú szaunák állnak rendelkezésre. Az aromaterápiás és finn szauna mellett az infraszauna és a gőzkabin, különböző hőmérsékleten és páratartalommal üzemelve fejtik ki jótékony hatásukat. A felfrissülésről a merülő medence és a jégbarlang gondoskodik.
A gyertyafényes caldariumban, ahol magas páratartalomban, a fűtött padokról egyenletesen visszaverődő melegben eltöltött fél óra elmúltával érezhető a csodás, feszültségoldó hatás.

A szálloda konyhája abban „mesterkedik”, hogy elsősorban helyi alapanyagokból házias ízeket varázsoljon a vendégek asztalára. A hagyományos sült kolbász, füstölt hal és a hamburger mellett a fitnesz- és wellness ételek, a nemzetközi ínyencségek és a tradicionális magyar konyha remekei is a vendégek asztalára kerülnek. Az elegáns étteremben büféreggelivel, büféasztalos vagy a’la carte menüválasztékkal várják a vendégeket.

Csábító sütemények, koktélok, kávékülönlegességek széles választéka kínálkozik a kávézóban egy kellemes étkezés után, a nyugalom perceire. Egy ital a bárban, egy szivar a hallban, bowling a pályán. Az álom valóra váltható.

A hotel csillagjai a wellness, gasztronómia, feng shui és vendégszeretet. Közös néven: Hotel Wellamarin**** Leisure& Wellness.

2011. október 21., péntek

Szívesen látott vendégek az őszi pihenőidőben

Október utolsó hetében beköszönt az őszi szünet, egy hétre elárvulnak az iskolapadok, pihenő idejét tölti a család. A Balaton környékén befejeződött a szüret, de az ősz tartogat még meglepetéseket.
 
A Balaton régió négycsillagos szállodái az őszi szünetre, október 28. és november 6. között felejthetetlen programokat kínálnak a család minden tagja számára. Balatonfüreden az Anna Grand Hotel**** Wine and Vital „Őszi szünet színházi előadással az Anna-bálok helyszínén” elnevezésű akciójában a gyerekek 10 éves korig ingyenesen élvezhetik a szálloda vendégszeretetét. A felnőttek svédasztalos pezsgős reggelivel kezdhetik a napot, az esti étkezés svédasztalos vagy 4 fogásos menü vacsora. 

A kikapcsolódás, feltöltődés színhelye a wellness részleg, ahol úszómedence, élményfürdő, jacuzzi, finn szauna merülőmedencével, infraszaunák, gőzkabin, élményzuhanyok, Kneipp-taposó és jégkút találhatók. A Beauty pedig a szépség szigete, ahol a bor csodatévő hatásait használva, Vinoterápiás kezelések kényeztetik a szépülni vágyókat.
A gyermekek játékos foglalkozásokon vehetnek részt és tökfaragásban is kipróbálhatják ügyességüket. Október utolsó éjszakáján gyermekkezek által készített egyedi lámpások világítanak majd az éjszakában.
Szombaton este borkóstolóval egybekötött exkluzív színházi előadáson vehetnek részt az érdeklődők a Pannon Várszínház jóvoltából. Haumann Péter előadásában élvezhető Platón: Szókratész védőbeszéde című műve.

Kultúra, hagyomány, wellness, bor és gasztronómia október és november hónap fordulóján.

A Balaton régióban barangolva Zalakaroson, a Hotel Karos Spa****  „Őszi Szünet Sztáranyukákkal: Szekeres Adriennel és Janza Katával” ajánlata kínál élményeket a család minden tagja számára. A gyermekek 12 éves korig a szálloda kitüntetettjei, díjmentesen pihenhetnek az őszi szünetben.

Tágas Spa Superior szobák vagy exkluzív lakosztályok közül válogathatnak a vendégek. Az egyedülálló, négyezer négyzetméteres Harmónia Spa Wellness részleg szolgáltatásai pedig a tökéletes ellazulás, feltöltődés szolgálatában állnak.

Félpanziós ellátásban igénybe vehetők a wellness életmód szerves részét képező táplálékok és a hagyományos ételválaszték is. A szálloda Éden étterme a magyar- és a nemzetközi konyha remekeit kínálja a vendégek asztalára.  A gyermekek az őszi szünet paradicsomába csöppenhetnek, ahol minden kis zugban meglepetésekkel találkozhatnak. Itt „Mesél az erdő” Ági néni jóvoltából, megelevenedik az „Apartman ház fantomja”, láthatóvá válik az „Illúziók világa”. Koncertek, zenés foglalkozások, játékos vetélkedők és sok érdekes program várja a szálloda lakóit.


A Közép-Dunántúli régióban egy Veszprém megyei apró település, Döbrönte öltözik őszi díszbe a vendégek fogadására. A Hasik Hotel**** csábító ajánlata az „Őszi szüneti Hasik kiruccanás”.
A Bakony nyugalmát élvezni vágyók egy valódi család- és gyermekbarát hotelben kapcsolódhatnak ki, a szolgáltatások színvonalát és a vendégszeretetet élvezve.
Bőséges svédasztalos reggelivel indulhat a nap, melynek végén a gyertyafényes vacsora teszi fel a koronát az étkezésekre. A szálloda wellness szolgáltatásai, a fedett uszoda, pezsgőfürdő, finn szauna és fittnesz terem lehetőségein kívül a sportolni vágyókat asztalitenisz, tenisz és minigolfpályák várják. A gyerekek remekül játszhatnak a szabadban a játszótéren, a kerti lengőtekével és óriás sakkal vagy a kellemesen meleg játszószobában. Érdemes kipróbálni, hogy vajon milyen is egy kiruccanás Hasik módra.




A Dél-Alföld gyöngyszemei október utolsó és november első napjaiban meglepetésekkel várják a vendégeket. Orosháza – Gyopárosfürdőn, a HotelCorvus Aqua**** kínálatában 14 éves korig a szállás és reggeli a szálloda ajándéka, mivel „Őszi szüneten a család”.
A hangulatos tóparti szállodában 5 pihentető éjszakát standard és superior szobákban vagy lakosztályokban, bőséges büféreggelit, ízletes vacsorát kínálnak a vízparti étteremben.
A felnőttek a szaunában pihenhetik ki fáradalmaikat és frissülhetnek fel a masszázs jótékony hatásai által. A legkisebbeket kedves óvó néni várja sok érdekes programmal. Szórakoztató játékok sora teszi felejthetetlenné az itt töltött napokat.


Az ország egyik legszebb főterén, Kecskeméten található Aranyhomok Business ésWellness Szálloda**** - ban az
„Őszi szünet” 4 nap, 3 éjszaka kikapcsolódás tele programokkal!

Üdvözlő itallal és süteménnyel várják a vendégeket. Az elhelyezés a szálloda erkélyes, a város gyönyörű főterére néző superior szobáiban történik. Ébredés után bőséges büféreggelivel, a nap végén étlapról választható vacsorával kényeztethetik magukat az ízek szerelmesei

Napközben a Wellness Centrum alapszolgáltatásai, a medence, pezsgőfürdő, finn- és infraszauna, gőzkabin és fittness terem lehetőségei vehetők igénybe. A gyerekeket várja a Szórakaténusz Játékmúzeum-és Műhely és a Kerekerdő Kalandpark. Kellemes, pihentető őszi családi sétákra csábít a Vadaspark és az Arborétum.

Három régió, négy csillag és öt hotel. Az ország több pontján színvonalas szálláshelyeken, család- és gyermekbarát programokkal telhet az őszi szünet október 28. és november 6. között.






2011. október 20., csütörtök

Narancsszínű fények október utolsó éjszakáján


A boszorkányok, szellemek, kísértetek ünnepe október 31-e éjszakája. Ősi hagyományokból indult, a római korban Pomona-nap, a keltáknál samhain ünnep, az angolszász országokban halloween. A kelták a napisten és a november 1-jére eső újév tiszteletére rendezték és elűzték a gonosz szellemeket. Az idők folyamán az ünnep legfontosabb jelképe a töklámpás lett.
Október utolsó napján sejtelmes fények pislákolnak Inárcs község határában. Egy 34 hektáros fenyőerdőben található csodaszép szállodában október 28. és november 1. között ami tapasztalható, az nem más, mint „Töklámpások az éjszakájában” .

 


A Bodrogi Kúria Wellness Hotel**** minden évszakban kínál meglepetéseket. Itt a tavasz, nyár, ősz és a tél más és más színekkel, ízekkel, illatokkal várja a vendégeket. Halloween tiszteletére páratlan akcióval kedveskednek azoknak a vendégeknek, akik 3, 4 vagy 5 napot szeretnének eltölteni egy varázslatos környezetben, remek ajánlatokkal. Megérkezés után üdvözlő itallal veszi kezdetét a programsorozat. Egy alkalommal lovaskocsival járhatják be a környező erdőt, mely az ősz színeiben pompázik. Forralt bor és forró tea segít a felmelegedésben a borongós napokon. Délutánonként a szabadtéri gesztenyesütés fortélyait leshetik el az érdeklődők és megízlelhetik a forró és ízletes őszi különlegességet. A család apraja- nagyja kellemes élményekkel gazdagodhat az itt tartózkodás során. A felnőttek a wellness világában kényeztethetik magukat, sportolási és kikapcsolódási lehetőségként a fittness terem, asztalitenisz, és társasjátékok állnak rendelkezésre. Szombaton délután a legkisebbeké a terep, amikor kedvükre változhatnak át pókká, boszorkánnyá, denevérré vagy varázslóvá, amikor arcocskájukat ügyes „piktorok” veszik kezelésbe. Este közös töklámpás faragáson vehet részt a család. A kicsik bizonyára izgatottan várják majd a vasárnap délutánt, amikor játszóházban és mesevetítésen vehetnek részt.

Az ünnep nem telhet el kulináris élvezetek nélkül. A vendégek bőséges büféreggelikkel és ínycsiklandozó vacsorákkal kényeztethetik ízlelőbimbóikat, a chef ajánlásával.

Az Egri történelmi borvidéken, a festői Szépasszonyvölgyben már tisztára mosottan sorakoznak a pincékben a puttonyok. Véget ért a szüret, már csak néhány szőlőfürt árválkodik a tőkéken, hogy a fagy beállta után igazi kuriózum, jégbor készüljön belőlük. Eger minden évszakban más arcát mutatja, de mindenkor érdemes felkeresni. A vendégszeretet évszaktól, szokásoktól és hagyományoktól függetlenül változatlan marad.
A város legújabb szállodája, a Hotel Ködmön**** , másfél kilométerre Eger barokk belvárosától felejthetetlen élményt kínál a látogatóknak. Október 28. és november 1. között a rejtélyek birodalmába érkezhetnek a vendégek. 


„A Halloween napjainkra azzá az éjszakává vált, amikor büntetés nélkül mindenféle "pajkos" dolgot meg lehet csinálni"- vallják a szállodában és szerintük: Halloween – rejtélyek éjszakája
Három éjszaka eltöltése után a negyedik éjszakát ajándékba kapják a vendégek, akik válogathatnak a kétágyas superior-, superior lux szobák és lakosztályok között. Varázslatos wellness világban telhetnek a nappalok az élményelemekkel tarkított színterápiás pezsgőfürdőben, szaunában.  Az aromaterápiás gőzkabinban.a rituálé holt tengeri sóval és toszkánai fügemézzel a kényeztetés magasiskolája. Az élmény hölgyek és urak számára egyaránt kínálkozik. A gyengébb nem képviselői testmasszázs alkalmával nem kevesebbe, mint az „örök fiatalság titkát” fejthetik meg, a teremtés koronái ezalatt a masszázsmedencében, kellemes rozé borok társaságában múlathatják az időt.

Minden nap tartogat meglepetéseket. Pénteken és szombaton este svédasztalos vacsorát, vasárnap borkóstolóval egybekötött esti étkezést kínálnak a vendéglátók. Az ízek szerelmesei hétfőn este a Ködmön Csárdában költhetik el háromfogásos vacsorájukat.
Vérpezsdítő muzsika ritmusai szólítják a parkettre a táncos lábú vendégeket szombaton este a Cafe Habana koktélbárban. Fergeteges party készül a Hotel Ködmön****-ben napjaink népszerű slágereivel és hamisítatlan latin zenékkel.

Halloween a szokásai a kezdetektől sokat változtak. Egy azonban közös: a szellemeket távol kell tartani, meg kell újítani a testet és a lelket. Kiváló lehetőségeket kínálnak erre a célra az említett programajánlatok. A választás, a kínálat és a vendéglátás egyöntetűen: négycsillagos.

2011. október 14., péntek

A minőség európai csillagai


A lakóhelytől távolabb eső vidékek felkeresése az emberek évszázados igénye. Az úti cél kiválasztásának okai különbözőek, egyéni igényektől, elképzelésektől, eseményektől függőek. A szálláshelyek az utazás fontos állomásai, kiválasztásukban számos tényező szerepet játszik. A szálláshelyek tematikus kínálatai a pihenés módjának megválasztásakor döntőek.
A hoteleket szabványosan csillagokkal különböztetjük meg. 1-5 skálán, növekvő sorrendben változnak az alapvető előírások és a minőségi elvárások. Az átlagos igényeket kielégítő szálloda a 3*, a komfort fokozat. Első osztály a 4*, mely magas igényeket hivatott kielégíteni. Az 5* a luxus kategória, mely megfelel a legmagasabb elvárásoknak.
A szállodák osztályba sorolásának objektív és szubjektív összetevői vannak. A látható, mérhető, kézzel fogható és a „háttér” együttese határozza meg a minősítés alapját az előírások függvényében. Egyes kategóriákban meghatározott az épület minősége, a szobák mérete és berendezése. Az alapvető szolgáltatások köre a csillagok számával bővül. Döntő tényező az üzemeltetésre vonatkozó szabályok alkalmazása és a humán erőforrás létszáma, felkészültsége, a vendégfogadással kapcsolatos kompetenciák megléte és alkalmazni tudása.
Magyarországon a szállodák üzemeltetői az eddigi gyakorlatnak megfelelően, a besorolási kategóriákra vonatkozó paraméterek figyelembe vételével önjelölés alapján „osztályozták magukat.” A szolgáltatást igénybe vevők pedig sok esetben eltéréseket tapasztalnak az azonos csillaggal rendelkező szállodák között országon belül, de az országhatárokon túl is.

Elérkezett az idő, hogy vendéglátó és vendég egyaránt a megelégedettség érzésével élhessen, az adok és a kapok oldalon egyaránt. Hét európai ország részvételével két esztendeje létrejött egy rendszer, a Hotelstars Union által kidolgozott harmonikus követelményrendszerre alapozva.  Az elmúlt évben a 7 tagországban, közel 17 ezer szálloda kezdte meg – és számosan befejezték – az egységes elvek alapján történő osztályozást. A feltételek azok véleménye, igényei és elvárásai alapján kerültek kidolgozásra, akik a szolgáltatásokat igénybe veszik, akik a kínálatból választanak, akik a szállodák működésének kulcsfigurái, akik elégedettsége a láthatatlan „rovat a könyvelésben.”  Ők pedig a VENDÉGEK. Nem kevesebb, mint 270 feltételnek kell teljesülni az egységes európai minősítési rendszerben a szállodákra vonatkozóan. A kulcsszó pedig az egységes. Jelzője a rendszernek, a vendég tapasztalásának és a szállodák hatékony működésének egyaránt. Három kifejezés közé lehet a jövőben egyenlőségjelet tenni. Mégpedig a minőség, minősítés és az előny szavak közé.
A Prémiumhotelek elegáns, három-, négy- és ötcsillagos szállodái közül többen – megfelelve a feltételeknek – kiérdemelték a Hotelstars.eu minősítést.
Akiket büszkeséggel tölthet el, hogy csillagaik fényesebbé váltak és elismerésképpen ott ragyog a „Réztábla a kapu alatt.”: Prémiumhotelekminősített szállodái.

2011. október 7., péntek

Kitűnő szálláshely a hajdani tündérek hegyén, aranyvesszőkön érő nedűkkel

Tokaj –Hegyalja Magyarország észak-keleti határvidékén húzódik, mely hazánk legnevezetesebb, világszerte ismert szőlő- és bortermő vidéke szubkontinentális klímával. 760 évvel ezelőtt említettek a vidéken szőlőültetvényeket. A tatárjárás során megsemmisült szőlőskertek betelepítésére IV.Béla királyunk olasz telepeseket kért fel.
Ezen a borvidéken termelik a legnemesebb borunkat, mely hírnevét az aszúkészítés gyakorlatának kialakulásával a 17-18. századtól szerezte meg.  Az itt készített borok 40%-a minőségi, míg 60%-a különleges minőségű bor kategóriájába sorolható.
A borvidék öt zónára osztható, a Kopasz-hegy, Mádi medence, Erdőbényei medence, Felső-Tokaj és Tolcsvai medence domborzati és talajviszonyok alapján is elkülönülnek. A termőterület  9 települése  a Világörökség magját képezi.
Tokaj-hegyaljai pincék jellemzői, hogy mélyen földbevájtak, keskeny ágai hűvösek, a falakat vastagon borítja a nemes pincepenész.. Állandó hőmérsékleten, kedvező páratartalom mellett kis hordókban érlelődnek a borok. A vidék fő fajtája a Furmint és a Hárslevelű. Minőségi fajták a Sárga muskotály és a Zéta, korábban Oremus fajta, melyek fontos tulajdonsága a vékonyabb bogyóhéj következtében az aszúsodásra való hajlam.  Leghíresebb fajta a Tokaji Aszú, melyet XIV. Lajos udvarában a „borok királya, a királyok bora” néven emlegettek. Méltó versenytársa a Tokaji Szamorodni, melyet legalább két évig szükséges fahordóban érlelni. 




A Világörökség részét képező történelmi borvidék központjában, a Tisza és a Bodrog találkozásánál, a hegyek lábánál várja vendégeit a Tokaj Hotel*** és Étterem. Több, mint negyven kényelmesen és korszerűen berendezett szobájából csodálatos panorámában gyönyörködhetnek a vendégek. A két folyó és a Tokaj-hegy látványa a szépség és a nyugalom, a harmónia közvetítője.
Közvetlenül a szálloda szomszédságában található patinás Tokaj étteremben nemcsak szüret idején, hanem minden évszakban tradicionális magyar ételeket, helyi specialitásokat kínálnak a gasztronómia szerelmeseinek. A halászlé, babgulyás, túrós csusza és harcsapaprikás kihagyhatatlan ajánlat.
A kiváló alapozás a borkóstolás előtt a nevezetes csülöktál és a borokhoz illő sajtok sokfélesége.
Hangulatos pincelátogatások alkalmával ízlelhető meg a „tündér könnyeiből” fakadó értékes nedűk legjava, a Tokaji Furmint, a – Hárslevelű, - Szamorodni és az –Aszú. A boltíves öreg pincék hangulatába a történelmi borvidék esszenciája vegyül, egyedivé téve az élményt, mely a hamisítatlan  és egyedülálló borok élvezetével párosul.

Elegáns és kényelmes szálláshely, ahol a vendég otthon érezheti magát, ahonnan élményekkel gazdagodva távozhat. A vendégszeretet pedig bearanyozza az itt eltöltött napokat. Az arany jelen van Tokaj mindennapjaiban. A legenda szerint a venyigék közepén végigfutó aranyszál, a poharakban megcsillanó fény, a szállodában érezhető gondoskodás, mind-mind nemesfém a hétköznapokban. Tokaj Hotel*** és Étterem.


2011. október 6., csütörtök

Vendégváró történelmi borvidék a Kékfrankos hazájában


Az ország legrégebbi történelmi hagyományokkal rendelkező szőlő- és bortermelő területe a Soproni borvidék. Időszámítása a keltákkal kezdődött, Krisztus előtt 300 körül, a 14. században már kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett az ország határain túl is. A német ajkú gazdák, a poncichterek a 19. században messze földön ismertté tették a soproni borok zamatát. Manapság két körzetben, Sopron és Kőszeg városközponttal, 17 településen termelik a jellegzetes szőlőfajtáikat és készítik jobbnál jobb boraikat. A fehérborok kevésbé meghatározóak a vidéken. Az Olaszrizling lágy savakkal rendelkezik, a Leányka száraz bort terem, a Zöld Veltelini, a Sauvignon Blanc és a Tramini kiemelhetők.
Sajátos, fanyar, mélyvörös és bársonyos bort terem a vidék vezető szőlőfajtája a Kékfrankos, alig több, mint száz éve. Sopront a Kékfrankos fővárosaként is említik. Jelentősek fajták továbbá a Zweigelt, Cabernet Sauvignon, Merlot, és Pinot noir is.
A borvidék sajtossága, hogy a borospincék nem a szőlőhegyen, hanem a városban, a lakóházak alatt épültek védelmi szempontból. A borvidék városaiban járva gyakran találkozunk a házak oldalára függesztett fenyőággal, melyek  jelzik a látogatóknak, hogy a házban borkimérés működik, ahol újborral kínálják a szomjas utazót. Szalmakoszorú vagy szalmaköteg láttán a borkimérésben óborra számíthatunk. Azt pedig, hogy a felkínált portéka milyen színű szőlőből készült, a fehér vagy a vörös szalag jelzi a fenyő- vagy szalmadíszen.
Azok az utazók, akik ősszel kívánják felkeresni a csodaszép mustillatú vidéket, szebbnél szebb szálláshelyek és jobbnál jobb programok közül válogathatnak kedvükre.

A borvidék központja, Sopron szívében közel 120 éve várja vendégeit az antik bútorokkal berendezett, művészeti alkotásokkal díszített patinás szálloda a Best Western PannóniaHotel****. A szálloda múltja tükröződik az étterem kínálatában is. A mesterszakácsok ismerik a „Nagyi” főztjének titkait, értik a régmúlt szakácskönyvek nyelvezetét és remekművekben testesítik meg a boldog békeidők ízvilágát. Tavasszal a májusi eső aranyos áldása élvezhető, ősszel a „Soproni eső Kékfrankost ér.” A szálloda ajánlja, hogy vegye kézbe, költse el vagy vigye haza emlékbe Magyarország első helyi fizetőeszközét, melyet élményekre, emlékekre, ízekre cserélhet.


Az Alpok lábánál, az egykori íjászok őrhelyén, Nepomuki Szent János védelme alatt, a várostól délre és nyugatra elterülő dombvidéken, a Lővérekben, épült  Sopron legnagyobb, 273 szobával rendelkező szállodája, a  CityPartner Hotel Szieszta***. A szubalpesi klímájú varázslatos gyógyhelyen szinte harapnivaló a levegő. Kiadós séták, szüreti programok után kellemes pihenőhelyre, kiváló konyhára talál a megfáradt utazó. Régi idők egészséges, ízletes ételei csábítanak lakomára, illatuk árulkodik a nagymamák zöldfűszereinek titkairól. A hagyomány modern köntösben kínálja magát a terített asztalokon.
„Aki a bort szereti, rossz ember nem lehet….” vallják a szállodában és ajánlják, hogy vendégeik kóstolják meg a messze földön híres soproni borokat az András pince kínálatából.

Az egyedi különleges hangulatú város legújabb szálláshelye a középkori eredetű műemlékek, paloták ölelésében található 28 szobás CivitasBoutique Hotel***.
Feltöltődésre invitálja a vendégeket  az „Őszi kikapcsolódás Sopronban” csábító ajánlata, melyben a kulturális programokon túlmenően, frissítő wellness szolgáltatások széles skálája kínálkozik. A borvidék nevezetes borainak megismertetése pedig hangulatos, hidegtálas borkóstoló keretében a Soproni Borház és Zsindelyes Pálinkaházban vagy a Jégverem Fogadóban elköltött ízletes vacsora alkalmával történik.


Pár lépésre a város szívétől minden páratlanná válik a  Hotel Sopron**** nevével fémjelezve. A kilátás, az árak és a vendégszeretet az, ami a jelzővel összekapcsolható.
A százszobás szálloda minden évszakban szívesen látja a vendégeket, az ősz azonban a borvidéken kitüntetett figyelemmel gondoskodik az ide érkezők érzékszerveinek kényeztetéséről. Az ízek és illatok harmóniája, a helyi specialitásokat is felsorakoztató étlap kínálata az egykori német ajkú gazdák hagyományait eleveníti fel, az egyszerűségében is rafinált konyhát és a boroshordók titkait. A „Poncichter Kaland - a soproni (bor)kultúra és gasztronómia legjava!”
A szálloda Vinosseum Borház Poncichter- és Borlovag termében és a hangulatos Borpincében a „kaland” során kényeztető gasztronómiai élményben részesülnek a vendégek.


A 66 fő befogadóképességű Mandarin Panzió*** családias környezetben, az Erzsébet-kert szomszédságában, tágas superior szobákkal várja a vendégeket. Családi apartmanjai egy nagycsalád kényelmét is biztosítják barátságos, otthonos légkörben. A ”Soproni ősz” Mandarin-módra vasárnapi érkezéssel egy ajándék napot jelent a vendégeknek. Ez idő tájt sétákra csábít a mustillatú város, aki pedig visszavágyik, Márton napkor mér meg is kóstolhatja az új bort a gazdáknál.


Panzió és hotel egyben a történelmi belváros közepén, patinás környezetben fellelhető Palatinus Szálló és Panzió***. Új köntösben pompázva várja a vendégeket. „MUST kell pihenni”- vallják. Ajánlatuk 3 éjszakára szállás kétágyas szobában, bőséges büféreggelivel, két alkalommal vacsorával a Jégverem fogadóban, fejenként 1000 Kékfrank értékű borkóstolóval a Soproni Borházban. Az ide érkező vendégek egy ajándék éjszakát „szüretelhetnek” le.


A történelmi borvidék másik kiemelkedő városa, ahol a boron kívül minden a történelemről szól, az Alpokalján elhelyezkedő hangulatos kisváros, Kőszeg. A belváros romantikus főterén, a középkor varázslatos világában épült, a Dunántúl legmagasabb pontjáról elnevezett Hotel Írottkő***.
A környék egyedülálló klímája, a várost körülvevő érintetlen természet szépsége és a történelem máig gondosan őrzött emlékei vonzzák a látogatókat. Szüret idején érdemes megpihenni a felújított, 52 szobás hotelben és pár perc sétával megérkezni a szálloda Boráriumába. A Jurisics vár szomszédságában található műemlék épület külsőleg és belsőleg egyaránt borkóstolóra hívogat. A helyi borosgazdák nagy gondossággal készített borai mellett megízlelhetők a szakértelemmel válogatott értékes nedűk. A kóstolómenük választékában a jóféle borok mellé ízletes harapnivalók is az asztalra kerülnek és a hangulatos estéken megismerhető a borvidék történelme. A kiszűrődő hangfoszlányok pedig jelzik, hogy szépséges bordalaink is terítékre kerültek.

Egy borvidéken a szüret időszakában a hétköznapok is ünneppé válnak. Ünnep a készülődés, a szőlő tisztelete, az új bor reménye. Az ünnep izgalma pedig nemcsak a helybéliek szívét melengeti. Aki teheti, legyen részese ennek a különleges hangulatnak. A szállodák vendégszeretete feledhetetlenné teszi az őszi napok élményeit. 

Nyarat idéz a Kékfrankos fővárosának " 1 perce". 1 perc Magyarország:


2011. október 4., kedd

„Budapest szőlőskertjének” luxus szálláshelyei a Velencei-tó partján

Fejér megye északkeleti szélén, a z Etyeki-dombság kezdetén terül el hazánk egyik legújabb bortermelő területe, a Budapest szőlőskertjeként is emlegetett  Etyek-Budai borvidék. Éghajlati és talajadottságai megegyeznek Champagne-éval, ahol kiváló pezsgő alapborokat termelnek és Törley márkanév alatt palackoznak. Az etyeki, budai és velencei körzetben 24 település szólóültetvényei alkotnak egységet.
Etyek régebben a német fordításból „pimasz lomposnak” nevezett szőlőfajta termesztéséről vált híressé. Magyarra fordítva a kemény, de mégis könnyű és légies pezsgőalapul is szolgáló Hosszúnyelűt jelenti. A vidéken finom illatú, határozott savú, elegáns száraz borokat termelnek.  Fő fajtái a Chardonnay, az Olaszrizling és a Királyleányka. Mára már nemcsak pezsgőalapként, hanem különleges minőségi borként is értékesítik a hazai és külföldi piacokon.
A borvidék négycsillagos szállodái hazánk második legnagyobb természetes tava, a 27 négyzetkilométeres Velencei-tó partján találhatók. A tó körüli természetvédelmi terület madárvilága Európa-szerte egyedülálló érték. Nyaranta fürdőzők népesítik be a partot, ősszel pedig a domboldalakon megkezdődik a vidám szüret. A borvidéken szállást keresők négycsillagos szállodákra lelnek, melyek minden évszakban páratlan élményekkel gazdagítják az utazókat.


Nem többet, mint „egy hajónyi élményt” kínál a Velencei-tó legfiatalabb szállodája, a tó fővárosában, Gárdonyban épült Vital HotelNautis****. A hajó formájú épület színeiben és anyagaiban a természetbe harmonikus illeszkedik. A vendégek részére 81 szobát és 4 átlagon felüli lakosztályt alakítottak ki, ahol a modern berendezés a luxus és a kényelem érzetét nyújtja.

A kulináris élvezeteket kedvelők a 150 fős Selander Restaurant gazdag kínálatából válogathatnak, ahol a magyaros ételeken kívül a nemzetközi konyha remekeit is megtalálják. Szüreti program kezdete előtt nem kevesebbet, mint a környék világhírű pálinkájából kaphatnak ízelítőt a vendégek.
A borvidéken járva, a szálloda saját borospincéjében kóstolhatók a vidék kitűnő illatos és ízes borai.


A wellness kedvelői szüreti időszakban is valódi paradicsomra lelnek Velencén egy olyan komplexumban, amely egyszerre spa-, wellness-, konferencia- és gyermekbarát szálloda.
A közvetlenül a tó partján elhelyezkedő Velence Resort &Spa****superior különleges élményt nyújt és a könnyedség élményével ajándékozza meg az itt megpihenőket. A panoráma egyedülálló, a szolgáltatások minden igényt kielégítőek. Minden egy helyen minden évszakban. Szüret idején pedig az „Őszi színek nyomába” eredhetünk a természet felfedezésével, szüreti hangulatban, ezerszínű nyárutóban ezernyi élménnyel gazdagodva.
A szálloda kivételes helyzetéből adódóan egyszerre rendelkezik tóparttal és gyógyfürdővel. A vizek paradicsoma ezer négyzetméter vízfelületű élményfürdővel és wellness komplexummal rendelkezik. 183 különböző kategóriájú szobáiban az egyénileg-, párban- vagy családdal érkezők valamint az üzleti úton járók egyaránt megtalálják a megfelelő pihenőhelyet.

A túrák, barangolások, fürdőzések után pedig kitűnő konyhával várják a visszatérőket. A 170 fős  Sanse Café & Restaurant  szemet gyönyörködtető látványban részesíti a vendégeket a Velencei-tóra és a környező dombokra néző panorámával. Az érzékek kényeztetésének része a szakácstudomány remekeinek felsorakoztatása a magyar-, nemzetközi- és vegetáriánus ételek bőséges kínálatával. Étkezések előtt egy kupica világhírű Agárdi pálinka és étkezések után a  környék kiváló borainak választéka a hozzáértők ajánlatával harmonikus kulináris élmény.

A halványuló és egyre erőtlenebbé váló napsütésben is érdemes a népszerű üdülőhelyre látogatni. A borvidék felfedezése, kincseinek megízlelése és a vendéglátás gyöngyszemeinek felkeresése feltölti „raktárainkat” melegséggel és energiával.

2011. október 3., hétfő

Nemes borok, elegáns szállodák a Bikavér földjén

Négyezer hektáron termelik a jóféle bornak való szőlőt az Egri borvidéken, melynek említésekor hazánkban és az ország határain túl is a Bikavér neve jelenik meg. A honfoglalás után már fellelhetők a fehér szőlő termesztésének emlékei, a 15. század végére azonban jelentős vörösborszőlő termesztés vette kezdetét a területen.  Az egri körzetben 14, a debrői területen 4 település szőlőterülete alkotja a változatos talajú, hűvösebb és szárazabb éghajlatú borvidéket. Eger környéke a Bikavér és a Leányka hazája, Debrő körzetében a Hársleveű híres.


Az élénk rubinszínű, fűszeres illatú száraz Bikavér előírás szerint legalább három fajta háziasításából kell, hogy készüljön, melyek a Kadarka mellett az Oportó, a Cabernet és néha a Merlot fajták. Az intenzíven illatos vanília és szegfűszeg aromájú Medoc Noir nevezetes minőségi vörösbor. Fehérborok közül a borvidék hírnevét öregbíti a zöldesfehér, mézízű Leányka és a száraz Olaszrizling.

A közel 200 pincét számláló Szépasszonyvölgyben, a riolittufába vájt nemespenész bevonatú pincékben a sajátos atmoszféra és az állandó hőmérsékletnek köszönhetően ideális körülmények között érlelődnek az íz- és zamatanyagokat megőrző kiváló borok.





Eger legújabb szállodája a híres egri bor, a gasztronómia és a kultúra völgyében épült.
A Hotel Ködmön**** csábító programra várja a borvidékre érkezőket. Egy kellemes, gyertyafényes vacsora a szállodához tartozó Ködmön Csárda Étteremben kiváló időtöltésnek ígérkezik. Izgalmas „Randevú egy tüzes vörössel.” A szépség és a harmónia kapcsolódik össze ezen a találkozón, mivel a kiváló egri tüzes vörös bor színe a gyertyák fényében tündökölve a legszebb, a mesterszakácsok által készített kulináris remekművek elfogyasztása után a zamatukat is felfedik.

„Egerben még az ősz is más”, mely érezhető a természet gazdag színeinek látványában és a szüreti készülődés lázas izgalmában. Remek választás a szálloda erkélyes, superior szobáiban
eltöltött két éjszaka. A szüret hangulata, a gyertyafényes vacsora, a kiváló egri borok kóstolása, a boros masszázsok páratlan hatása, a minden érzékszervre egyaránt ható tökéletes kényeztetés


Eger belvárosában a Hotel Aqua*** kínálatában megjelenik minden, ami a borvidék központjára jellemző. Valódi gasztronómia, nemes borok, vendégszeretet. A környezet a legszebb pompájában kínálja magát. A gyógyvizek, kirándulóhelyek a felfrissülés és az ellazulás, az őszi feltöltődés lehetőségét kínálják.
A 16, barátságos hangulatú, az átlagosnál nagyobb alapterületű szobával rendelkező szálloda pedig kiinduló- és nyugvópontja a programoknak. A negyedszázados idegenforgalmi tapasztalat a vendégek szolgálatában áll.

A rohanó világban megállásra késztet a hotel „Hétköznapi STOP!” ajánlata október végéig csendes szobákkal, kiváló ételekkel és borokkal várja a vendégeket. A megérkezés perceiben a környék neves, fiatal borászának ajándéka megédesíti a találkozást.  

A nyár elmúltával a hűvösödő idő és a rövidülő nappalok hatása kellemes környezetben, frissítő szolgáltatásokkal, kiváló ételekkel és italokkal „Pihentető Őszi Napok” várják a vendégeket.
Eger varázsa, a természet pompája, a borvidék ízei, a vendégek szeretete iránytű az úti cél választásban.


Az egri borvidéken szeptember közepétől október közepéig tart a szüreti időszak. A szőlőfürtök lassan mind a puttonyokba kerülnek, a vendégvárók mosolya azonban állandó marad.