2011. augusztus 31., szerda

A "királynő" öltöztetőnője

Az elmúlt hetekben tanúja lehettem egy hotel ünnepi készülődésének. Már a kezdetektől éreztem, hogy varázslat lengi körül a készülődés nehéz óráit. Csoda történt. Minden látványos átalakulás mögé sejtünk egy varázslót, vagy egy tündért. Beszélgetőtársamat, Tóth Mariannt megpillantva javaslom, hogy maradjunk az utóbbinál.

Tudomásom szerint a Hotel Magyar Király**** rendezvényeinek díszbe öltöztetéséhez régóta igénybe veszi a munkáját. Mióta tart ez a kapcsolat? Mikor kezdődött és mi volt a „vizsgamunka”?

Az elmúlt év decemberében a szálloda ünnepélyesen megnyitóján vettem részt, ahol a csodás környezetet meglátva éreztem, hogy ez az a helyszín, amit már sokszor megálmodtam. Éreztem, hogy csodálatos dolgokat tudnék itt megvalósítani, ha a vezetőség is partner lenne ebben. Nem volt nehéz dolgom, hiszen Márton Gábor igazgató úr azonnal megérezte, hogy hosszú távon gondolkodom és sikeres lehet az együttműködésünk. Megkezdődött a munka, mert már decemberben több cég év végi rendezvényének dekorációját készítettem el. Ez volt a bemutatkozásom, de nem tartom vizsgamunkának, mert minden percét élveztem, igazi kihívásnak tekintettem és érzem ezt azóta is.
Jellemző-e, hogy milyen fajta eseményhez kérik a segítségét? Kizárólag családi vonatkozásokra korlátozódik a munka vagy részt vállal más jellegű rendezvények színhelyének dekorálásában is?

Már lassan hatodik éve készítem esküvők és különböző céges, illetve családi rendezvények textil dekorálását. Elmondhatom, hogy a családi- és céges rendezvények, konferenciák és találkozók fele-fele arányban jelentek meg igényként. Az események közül több évszakokhoz vagy szezonokhoz köthető. Nyáron több az esküvő, tavasszal és ősszel a tanácskozások, konferenciák kerülnek előtérbe, míg télen az évzáró céges rendezvények vannak túlsúlyban. A báli szezon pedig a farsanghoz kötődik. Mindegyiket fel kell öltöztetni, mégpedig olyan díszbe, melyben jól érzi magát.
A patinás, műemlék jellegű épület külsőleg és belsőleg egyaránt meghatározó. A Kupolateremben a kő, üveg és a fa kombinációja sugall-e valamiféle kötelezően betartandó előírást?
A Hotel Magyar Király**** számomra az etalon. Mindenkor, amikor egy megrendelővel leülök tárgyalni, próbálom felhívni a figyelmét, hogy ne csak a név miatt tartsanak esküvőket, rendezvényeket a szállodában, hanem vegyék észre azt a csodát is, amit a falak rejtenek.  Nem is kell messze mennünk, hiszen szinte hetente állandó helyszínünk a Kupola terem, melyet mindig nagyon elegánsan próbálok felöltöztetni.  A sötéttől a világos színig minden jól áll neki, hiszen most jön, amit sokan nem is gondolnának, mert nem látják …. a mennyezet, ami egy csodálatos üvegkupola, melynek az este közeledtével nagyon nagy szerepe van, hiszen képzeljük csak el , amint beesteledik és a legízletesebb vacsoránkat elfogyasztottunk hátradőlve, felnézzünk és a csillagok világítanak nekünk. Ez egy olyan romantikus érzés, amit már rég tapasztaltam. Bizsergető. Ki kell próbálni!
Vannak hivatások, szakmák, melyek nem munka közben nyilvánulnak meg, hanem az eredményekben, a látványban érzékelhetőek. A „láthatatlan kéz” azonban tudat alatt vagy tudatosan megpróbál ízlést formálni. Mik a tapasztalatai ezzel kapcsolatban? Meggyőzhetők-e a megrendelők és elfogadják-e a szakember javaslatait?

Megrendelőim közel 25-féle színből választhatnak, a selyemtől a fényes organzán át, a tüllön keresztül mindent megtalálnak. Jómagam a selymek és a fények világában érzem jól magam, ezt követem a trendekben és imádok belőlük csodás dekorációkat varázsolni. Örömömre szolgál, hogy akik a segítségemet kérik, elfogadják a tanácsaimat. Nagyon sokféle emberrel találkozom nap mint nap, és azt bizony tudni kell, hogy akik bármilyen céllal a Hotel Magyar Király****-t felkeresik, azért teszik, mert tudják, hogy mindenből a legtökéletesebbet kapják. Ezt igazolja az elmúlt 8 hónap is, hiszen szinte megállás nélkül dolgozunk, és tesszük még szebbé a megrendelőink fontos és nagy napjait.
Egy szálloda dekorálásában mennyiben meghatározóak a divat irányzatai?

A divat irányzatai mindenhol jelen vannak a mindennapokban, legyen szó bármilyen munkáról. Feltétel nélkül azonban nem fogadhatók el, főleg abban az esetben, amikor a klasszikus eleganciának kellene megjelenni, ami pedig nem mindig egyezik a divat diktálta változásokkal. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt.
A koronás fők, legyen az a király vagy a királynő öltöztetése egy, már az idők során összeszokott csapatban történik, melyben ki-ki teszi a maga dolgát. A legutóbbi munka során azt tapasztaltam, hogy jól érzi magát ebben a közegben. Mégis felteszem a kérdésemet: Jól érzi magát a Hotel Magyar Király**** csapatában?

Lehet hogy furcsa, ahogy többes számban beszélek, hiszen én nem tartozom a szálloda dolgozói listájába, de mégis mindig ahányszor csak belépek az ajtaján, úgy érzem, hogy hazajöttem. Még jobbnak, még tökéletesebbnek kell lennem, mert ebből tudunk tovább lélegezni. Ma már nem titkolom, és ezt sokan tudják, hogy az életem része lett a Hotel Magyar Király****.   Nem csak a szálloda, hanem az ott dolgozó összes ember, hisz tudni kell, hogy mi mindig csapatban, együtt vagyunk sikeresek, és egy célért küzdünk mindannyian. Az pedig nem más, mint az elismerés, amikor egy rendezvény másnapján a megrendelő kezét nyújtva mosolyogva azt mondja: „Köszönöm, minden tökéletes volt!” , és mosolyogva, átölelve bennünket,  szinte barátként távozik tőlünk. Amit most elmondtam, az pénzben nem fizethető meg. A megrendelő, pedig újra visszatér, hogy ez a remek csapat legyen a segítője egy újabb rendezvényének, családi eseményének.  Mivel nekem más rendezvényeim és esküvőim is vannak, ott is hasonlóan állok helyt és élvezem minden percét, amikor a nagy nap részese lehetek. Úgy gondolom, hogy kevés embernek adatik ez meg, ezért is mondhatom magam nagyon szerencsésnek, de a szerencsém nagyon sok munkámba telt és még mai napig is akadályokba és irigyekbe ütközöm, de mindig ez ad erőt és ezekből lépek tovább. Mindig erősebb leszek!  
Nagyon hálás vagyok a Hotel Magyar Király**** csapatának, mert feltétel nélkül elfogadtak. Úgy érzem, hogy mindannyian nagyon szeretjük egymást. Boldogság számomra mikor belépek és mindenki mosolyogva rám néz, csillognak a szemek, hogy igen megint valami új történik. Még az is, aki az íróasztal mellett szorgosan dolgozik, a hangomat meghallva röpül, ha csak egy pár percre is, hogy erőt merítsünk egymásból az újabbnál újabb kihívásokhoz és az esti rendezvényhez.  Ilyenkor gyorsan kört alkotunk majd pár perc átbeszélésre, egy nagy nevetés - mely engem mintáz – után már rohanva megy is mindenki a dolgára.
Mi, általában egyformán szeretjük az összes gyermekünket. Gyermekeink alatt a munkában elért sikereinket értjük, melyek megnevezhetők. Van-e olyan kiemelkedő produktum, ami nagyon a szívéhez nőtt? Köthető-e ez egy jellemző színhez vagy hangulathoz?

Saját gyerekemnek mondhatom a jövőre már hároméves székesfehérvári esküvő-kiállítást, melynek tulajdonosa vagyok. Minden évben figyelek arra, hogy a rendezvény exkluzív helyszínen legyen, nevéhez hűen, az „élet nagy napja” szervezésének méltó keretet adjon. Boldognak és büszkének érzem magam, mert a következő év kiállítása a Hotel Magyar Király****-ban kerül megrendezésre. Nagy kihívásnak érzem, bár már közeli ismerősöm, de mindig rejteget számomra meglepetést egy-egy szeglete. A munkáimra visszagondolva nincs jellemző szín vagy hangulat. Az esemény egésze a meghatározó.
Mindnyájunknak vannak álmai és vágyai hivatásunkban. Érzései szerint Ön a kitűzött célok irányába halad? Megvalósult-e a szépséges szakmája nagy álma vagy még várat magára?

Mostanra nagyon jól érzem magam a bőrömben, amit eddig elérhettem és megvalósíthattam az életemben. Úgy gondolom, hogy sokan büszkék lehetnének, ha ugyanezt mondhatnák el magukról. Legnagyobb büszkeségem, hogy a Hotel Magyar Király**** dekoratőr designere lehetek. Ezt tartom kiemelkedőnek. Imádom az életet, imádom a munkám és ez boldogság számomra. Ez a szlogenem is és  büszkeség számomra minden nap, amikor az emberek nagy napját tehetem felejthetetlenné és részese lehetek a boldogságuknak.

A beszélgetés végére úgy érzem, hogy virágok nyíltak a lelkemben, fényes, hűs selymekbe burkolóztam. A tarka pillangók pedig mindvégig ott ültek a vállunkon. Kívánom, hogy a „nagy nevetés”, mely Mariann belépőkártyája a nagy feladat birodalmába, még sokáig csengjen a falak között, mielőtt „mindenki megy a dolgára”.

F.Óvári Edit 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése